ÜNNEPLŐBEN…

A bemutatott  öltözetelemek a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ,Cirkalom Néptánc Együttese színpadi ruhatárának részét képezik. 2019-ben az együttes vezetői Kisimre Árpád és Savelin László felkérésére, a Vajdasági Magyar Folklórközpont/VMF munkatársainak közreműködésével készültek.

Az itt látható tizenkét db, gazdagon díszített női ing bemutatásával a zoborvidéki magyar települések (Zoborvidék, vagy Zoboralja, történelmi tájegység Szlovákiában*) hangulatát igyekeztünk érzékeltetni. Elsősorban az igen igényes, sajátos  hímzéssel készült, ingujj díszítésre kívánjuk felhívni a figyelmet!A hét db, lenvászon alapanyagból készült ing esetében, a jelzett terület magyarsága körében viselt ünnepi öltözetelem ujján látható díszítés sajátos,  szálszámolásos, aprólékos, csipkeszerű hatást adó  hímzéstechnikával készült.

       Az eredeti viseletanyag hitelességét és hagyományhűségét szem előtt tartva a díszítmények Raj Rozália népi hímző szakoktató tervei alapján készültek, a technikai munkálatokat Nagy István végezte. A hímzések az egyedi hímzéstechnika mellett, sajátos mintaelem elrendezést, színvilágot, jellemző szín együttest mutatnak.  A tervek alapján a hímzés kivitelezői a VMF tagságából
Dávid Irénke és Kovács Edit voltak.

Öt ing esetében az alapanyag és az ujjak díszítése is kézi szövéssel készült, mely  Ágoston Andrea szövő, népi iparművész a Vajdasági Magyar Folklórközpont tanítványának munkáját dicséri.

Valamennyi ingujj esetében, a díszítést a csukló felett, csipke egészíti ki.

A gyári kelméből (méteráru: selyem, brokát, kasmír) készült, ünnepet, sajátos színvilágot, szabást,  díszítést láthatunk az ingekre helyezett mellényeken, melyek az egykori öltözet együttes részeként tarthatók számon.

Ezek, Furik Rita ajánlata alapján készültek, a kivitelező Rózsa Jolán volt, csak úgy, mint az ingek varrása esetében,  szem előtt tartva a funkciót, vagy is a színpadi viselés alkalmával a szabad mozgás biztosítását és az öltöztetés egyszerűsítését.

https://www.facebook.com/events/966548538106914/?ref=newsfeed