Szüreti Napok Bácskossuthfalván

Felvonulok

Látványos lovaskocsis felvonulás, gazdag folklórműsor – Muzsikaszó mellett rotyogott a paprikás

Hétvégén tartották meg a hagyományos szüreti napokat Bácskossuthfalván. A kétnapos rendezvény Toma Viktória: Szél Jankó és a kiscsalád című gyermekkönyvének bemutatásával kezdődött a helyi Értelmiségi Fórum-Teleház klubtermében. A bácskossuthfalvi származású szerzőnő mesekönyve tíz kalandos történetet dolgoz fel egy kedves kis család mindennapjaiból. A rendezvénysorozat következő állomása a helyi színház épülete volt, amelynek kiállítótermében Raj Rózsa megnyitotta a Vajdasági Magyar Folklórközpont fazekasainak kézműves kiállítását. Az alkotók között voltak Berta Izabella és Kopasz Gizella Szabadkáról, Fülöp Mária Kelebiáról és Turzai Éva Csantavérről. Munkáikat szerdáig lehet megtekinteni. Ezután a szabadkai Népszínház Vajdasági lakodalom című előadását élvezhette a közönség.

A szervezők a fiatalabb generációkról sem feledkeztek meg. Őket a Zombori Jam Display nevű zenekar szórakoztatta.

– Évente hatvan fellépésünk van, és örülünk, hogy ide is eljutottunk. Főként pop-rock feldolgozásokat játszunk, de vannak saját számaink is. Három hete felvettük az első kislemezünket, videót is forgattunk, és most egy albumon dolgozunk – mesélte Budai Róbert, az együttes alapítója és szólógitárosa.

A szombati nap eseményeinek helyszíne a Koplaló volt. Az idén Móricz Árpád református lelkipásztor és Tóth József plébániai kormányzó kérték az Úr áldását a helyi termésre és annak fogyasztóira. A reggeli órákban kezdetét vette a hagyományos szüreti felvonulás, amit a helyi fúvószenekar vezetett.

– Az idei felvonuláson 12 lovaskocsi és megközelítőleg 135 néptáncos, illetve kórustag vett részt, valamint egy külön lovaskocsi, amit amerikai és testvértelepülésről érkezett vendégek töltöttek meg – mesélte Gogolyák Gabriella szervező.

A főzőversenyre 230 helyi és vidéki csapat nevezett be, a csirkepaprikás vagy a halászlé főzése között választhattak. A zsűri tagjai Rácz Lajos, Egeresi Sándor, Daróczi Csaba és Virág Anikó voltak. Persze azok sem maradtak éhesek, akik nem főztek, ugyanis hamburgert, kürtőskalácsot és pacalt is lehetett venni a sok színes és illatos édesség mellett.

Akik pedig a hasuk helyett inkább a szemüknek akartak kedvezni, azok megtekinthették az egymás mellett sorakozó old timereket.

– Idén először járok ezen a rendezvényen, de nagyon jól érzem magam. Az itt álló 1960-as Skoda Felicia tulajdonosa vagyok. Az autó 25 éve van a tulajdonomban, és nagyon büszke vagyok rá – mesélte Böde Ferenc szegedi látogató.

A kirakodóvásár évről évre egyre több érdeklődőt vonz. A helyi Rizling-Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesülete mellett jelen voltak még a falu és a környék méhészei, kézművesek, gyöngyfűzők és cukrászok. A legkisebb korosztály képviselői pedig számos játék közül választhattak, mint a körhinta, a légvár vagy a trambulin. A Papp Pál cserkészcsapat egy kibiztosított kötélpálya kifeszítésével pedig az extrém sportok kedvelőinek kedveskedett. A szórakozás mellé a jó zenét a Calypso együttes biztosította.

A látványos szüreti felvonulást követően kezdődött a folklórműsor. A műsor résztvevői a Viola lánykórus, a Kalamajka és a Bokréta néptánccsoport, a Vegyeskórus, a Pengetős csoport, a Vadvirág néptánccsoport Mélykútról, a topolyai Csalóka zenekar, a mélykúti citerazenekar, a Cimborák és a helyi Fúvószenekar. A műsort a Kálíz Íjászegyesület bemutatója követte, majd a főzőverseny eredményhirdetése következett. A két kategóriában összesen a szervezők tíz különdíjat, hat harmadik és hat második helyet osztottak ki. A legjobb csirkepaprikást a helyi Sila Rt. munkásai főzték, Király Pál vezetésével, a győztes halászlevet pedig a Budai István által vezetett zombori csapat. Mindkét első helyezett csapat ajándéka egy bogrács volt. Az esti jó hangulatról a Garavi sokak együttes és Dj Kincses gondoskodtak.

Forrás:
Magyar Szó
SZ. A., 2014.09.09.