Működés 2018-ban

Támogató

A VMF tevékenysége folyamatos volt a 2018-as évben is. A szervezőmunka, a tevékenység koordinálása az önálló ingatlanban (Szabadka, Dózsa György 17) történt. Igyekeztünk dinamikus, tartalmas, megvalósítható programokat, hatékony és minőséges munkát tervezni, melyet eredményesen valósítottunk meg az év folyamán. Számos szakmai bemutató-és pályázati kiállításunk volt, pl. Szabadkán kívül Belgrádban is. Egyéb rendezvényeink mellett (táborok / külföldi szövők és hazai hímzők számára/, gyermekfoglalkozások, szakmai tanulmányút), folyamatos tevékenységünkhöz szorosan kapcsolódik az állandó látogatók jelenléte is székházunkban (a VMF keddenkénti konzultációs napja), melyek lebonyolításához biztosított volt az elmaradhatalan feltétel a higiénikus,  kultúrált, kellemes környezet. Jelentősebb esemény  volt: a VMF Nyilt napja a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete együttműködésével, a XI. Polák Margit Hímzéspályázat és Kiállítás, Múzeumok éjszakája hazai rendezvénye, a VMF által megjelentetett két kiadvány bemutatója.

Számos hazai és külföldi rendezvényen vett részt tagságunk, mint előadó, ill. kézműves bemutatózó meghívásos alapon, ill. szakmai képzések részeseként (Magyarország, Horvátország). Tevékenységünk részét képezi, az év folyamán történő szakmai tanácsadás igény szerint, segítségnyújtás lehetőség szerint. A Petőfi program egyik tagja számára örömmel biztosított a VMF „otthont” egész szeptember folyamán.

A Bethlen Gábor Alap Zrt – Szekeres László Alap által jóváhagyott  a szervezet rendes tevékenysége költségeinek részbeni lefedésére nyújtott támogatási összeget, 625,66 € , azaz 73.638,18 dinárt a következő költségek részbeni lefedésére használta fel a VMF:


  • könyvelési költségek (rendszerezett kifizetési kötelezettségek, befolyó összegek, szerződések, stb. rendezése)
  • ingatlan adó (törvényes kötelezettség rendezése),
  •  rezsi-és kommunikációs  költségek.

A VMF VEZETŐSÉGE TISZTELETTEL
KÖSZÖNI MEG A TÁMOGATÁST!