EGY NAP BUDAPESTEN

20161022_133548
A budapesti Teleki László Alapítvány meghívására a VMF szervezésében  2016. október 22-én Adáról az Aranykapu Művelődési Egyesület, Péterrévéről a Tisza néptáncegyüttes és a dr. Kiss Imre Művelődési Kör néptáncosai, valamint a szabadkai Városi  zenede növendékei (50 fő) középiskolás és általános iskolai felsős diák, egynapos budapesti utazáson/rendezvényen vett részt . Az alapítvány Nagy Istvánt kereste meg a VMF-ben, akinek az ötlete volt a több helységből való csoport utaztatása. Az „Egy nap Budapesten”. elnevezésű utazás kellemes időben, hangulatos, tartalmas és tanulságos volt.A délelőtti órákban a Művészetek palotája/ MŰPA adott otthont a „Felszálott a páva” rendezvény (gyermek kategória) fellépőinek. A  Kárpát –medence számos országából érkező néptáncos, énekes és zenélő gyermek bemutatkozása nem csak szívet-lelket melengető volt, hanem igen magas szakmai színvonalat is mutatott! A műsor után valamennyiünket finom ebéddel vártak az Újhegyi közösségi házban. Az ebédet követően a Parlamenti látogatás következett. A csoportot a Ház idegenvezetője kísérte, a látogatás időtartama körülbelül 45 perc volt, amely magában foglata a koronázási jelvények megtekintését is. Ezt  követően a Magyarság Háza kiállítását tekintettük meg. Az esti órákban egy csángó találkozó „részesei” is lehettünk. Útvezetők: Nagy István, Kanalas Zsófia Szabadka, Ferenc Katalin és Csasznyi Magdolna Péterréve,   Sóti Éva Ada voltak. A VMF-et Nagy István, Raj Rozália, és Kokotović Rita képviselte.

KÖSZÖNET a Budapesten töltött egy napért a Teleki László Alapítványnak!
20161022_191347