Alkotóházak és Műhelygalériák

A rendezvény

Az európai rendezvényhez csatlakozva hatodik alkalommal szervezik meg országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjét április 5. és 7. között. A rendezvény célja a hagyományos kézművesség értékeinek bemutatása, ezáltal a helyi kézműves közösségek kialakulásának és megerősödésének segítése.
 
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai rendezvény részeként 2019-ben is megrendezik a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjét Magyarországon. A rendezvényt április 5-től április 7-ig,péntektől vasárnapigtartják. Ezen a három napon országszerte megnyílnak a kézműves alkotóházak, műhelygalériák és műhelyek. Az egész hétvégés program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a népi kézművesség különböző területeivel: kiállításokat tekinthetnek meg, előadásokon, képzéseken, tanácskozáson vehetnek részt, de lesznek mesterség bemutatók, kézműves foglalkozások is. Megismerkedhetnek többek között a sallangkészítéssel, több tájegység hímzéseivel, a csipkeveréssel, nemezeléssel, bőrművességgel, a fonással, szövéssel, körmöcskézéssel, fazekassággal, fafaragással, kötélveréssel, és mivel Húsvét előtt vagyunk, több helyszínen is lehet majd tojást festeni, tojástartót készíteni, kalácsot sütni. De a népi játékokba is belekóstolhatnak, népmese foglalkozáson vehetnek részt a kisebbek, s kipróbálhatják az íjászatot, és a „sibálást” is. Határon túl a Vajdaságban 2 helyszínen és Erdélyben is van csatlakozó helyszín.
 
A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéje rendezvény célja, hogy a sokszínű és egyedi programkínálattal bemutassa, hogy a műhelyek a hagyományos kulturális értékek hordozói és a tradicionális kézművesség továbbörökítő helyei. Az ott dolgozó mesterek és alkotó közösségek megújítják és továbbadják a megörökölt magas szintű tudást.
 
Az egyes helyszínek részletes programjai a rendezvényt szervező Európai Művészet és Kézművesség Napjai, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete, a NESZ, a Hagyományok Háza honlapján elérhetőek.
 
Bővebb információ, részletes program:
www.ahazak.hu
www.nesz.hu
www.hagyomanyokhaza.hu
 
Adonyi Adrienn +36 30 487 51 31
adrienn.adonyi@gmail.com


Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéje
 
2019. április 5-6-7.
 
Vajdasági Magyar Folklórközpont
24000 Szabadka, Dózsa György u. 17. Szerbia
telefonszám: +381 65 3 222 377;                                      
email cím: vmf@vmf.org.rs
honlap: http://www.vmf.org.rs
 
 
Gyapjúból-gyapjúval
 
A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéje rendezvényhez
 
Szervezetünk a 2019-es évben két napot látott elő a rendezvény megtartásához, 2019. április 5. és 6-án, a VMF székház előadótermeiben technikai eszközök használatával, felszerelt műhelyeinkben, alapanyag biztosításával. A programokat mindkét napon 10,00-17,00 között  láttuk elő, általános- és középiskolás korú gyermekek számára, viszont az érdeklődők korosztálytól függetlenül valamennyi programban részt vehetnek. Valamennyi csoportos tevékenység párhuzamosan van előrelátva, így a csoportos munkába folyamatosan bekapcsolódhat bárki érdeklődésétől függően, vagy lehet részese az élménynek. A lehetőségek a következők:
 
-Kisállat símogatás (bárány)-felügyelettel,
-Műhelylátogatás
 
Kézműves foglalkozás
 
-Gyapjú válogatás-tépés-mosás
-Pamacsbaba készítés
-Körmöcskén, karmantyúbabán készült játék készítése
 
Mesterségbemutató
Ismerkedés a rokkával, a rokkázás „tudományának” ellesése
Szövés szövőkereten
 
-Madzagnyüst kötés
 
Előadás
 
A birkáról levágott gyapjútól a melegcipőig-kivetítéssel
 
Bukaovina és Pirot gyapjúszőnyegei-kivetítéssel-tanulmányúti beszámoló
 
 
Rendezvény időpontja, nyitva tartás: 2019. ápr. 5-6. nyitva tartás 10,00-17,00 között
 
Mozgáskorlátozottak által részben látogatható.


http://www.ahazak.hu/index.php/hu/programok/371-vajdasagimagyarfolklorkozpontszabadka