Európai Művészet és Kézművesség Napjai

Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéje

2015. március 27-28-29.

Rendezők: Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete
Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ)
Cél: A helyi kézműves termékek, értékek középpontba helyezése.

Ezt a kezdeményezést a párizsi székhelyű INMA (Institut National des Métiers d’Art) indította el kilenc évvel ezelőtt. 2012-ben több európai ország is csatlakozott, többek között Magyarország is a Népművészeti Egyesületek Szövetségével.
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai (JEMA) idei témája „Az innováció helyszínei”, melynek jegyében idén is megrendezésre kerül a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéje. Célunk továbbá, hogy az elmúlt évben csatlakozott 59 résztvevőn túl, még több helyszínt vonjunk be az ország területéről.
Az alkotóházak, nyitott műhelyek feladata, hogy e hétvége folyamán saját programokkal jelentkezzenek, ahol a programban a helyi kézműves termék, érték megjelenhet.

Az egyes helyszínek részletes programja ismét felkerül az Európai Művészet és Kézművesség Napjai, azaz JEMA, a NESZ és az alkotóházi egyesület honlapjára, ahonnan a látogatók tájékozódni tudnak.
Mindezzel szeretnénk felhívni a figyelmet e házak, műhelyek létére, hogy megmutathassuk, milyen fontos értékek hordozói azok a létesítmények, amelyek a tradicionális népi kézművesség továbbörökítő helyei, az ott dolgozó mesterek, alkotó közösségek pedig a megörökölt tudás képviselői és megújítói.
Az országos rendezvény ez évben március 27-28-29-én kerül megrendezésre, amikor országszerte kinyitnak az alkotóházak, műhelyek és gyerekek, felnőttek, családok ismerkedhetnek a népi kézművesség különböző területeivel.
A rendezvényhez csatlakozni lehet március 20-ig, a www.ahazak.hu és a www.nesz.hu honlapokon közzétett adatlap kitöltésével. Az adatlapot az ahazak2011@gmail.com email címre várjuk. Bővebb felvilágosítás kérhető a +36-92-312744, vagy a +36-20-5568086 telefonszámokon.

 

Video spot:

https://docs.google.com/file/d/0B_TRiasPlvEgNk41dXVUY1A2dlE/edit