Köszönjük a folyamatos támogatást!

Támogató

A VMF kezdeményezésére, a Martin György Néptánc Szövetség három évtizedes együttműködésével vidékünkön, kétévenkénti gyakorisággal általunk megrendezett, néptánc együttesek számára előrelátott minősítő, mérhetetlen szakmai előrelépést jelentett  a hazai néptánc mozgalomra vonatkozóan. Az 1997 óta, most soron lévő rendezvény Kishegyesen, 2025. dec.6-án zajlott a topolyai Cirkalom t.e. bevonásával. Három hazai és egy magyarországi (Budapest) együttes vett részt.

A Nyugat-Bácska három hagyományőrző közösségének eredeti öltözetelemeiből létrehozott  viseletgyűjteményünk gyarapítása is eredményes volt, és számos, kiváló minőségű viseletdarabot sikerült ismét felvásárolnunk, a körülményekből adódó nehézségek ellenére is (házaló kereskedők általi magas árak).

A VMF székház udvarában lévő nyitott teraszon elkészült a tervezett kisszínpad is! Ez eredményeink ünnepi bemutatkozása, néptáncos, népzenész és egyéb népi értéket hordozó, a paraszti kultúra továbbélése ügyében készített rendezvények bemutatásának  céljára készült.

Pályázati azonosító: CSSP-RH-25-0018

Értékel a zsűri Kishegyesen
Viseletvásárláskor
Kiszinpad épül a teraszon

https://www.vajma.info/cikk/kultura/16922/Neptancegyuttesek-talalkozoja-zajlott-Kishegyesen.html

https://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.343604/Neptancos-mustra

https://pannonrtv.com/rovatok/kultura/tancegyuttesek-mutatkoztak-be-kishegyesen

A támogatást ezennel is megköszönjük!